2011.09.05.
Túl vagyunk a két és fél órás tanévnyitó ünnepségen. Ahogy a cím is közli, ez lehetne az első próbatétel is az egyetemi élet megkezdése előtt.
Ahhoz, hogy valaki kulturált módon végig tudjon ülni egy ilyen terjedelmű rendezvényt, majd jó képet vágjon az összes végeláthatatlannak tűnő, abszolút semmitmondó mégis ösztönözni próbáló beszédhez, na ahhoz erős idegzet kellett. Középiskolában már megszoktuk, hogy év elején/végén meghallgatjuk a hegyi beszédet, aztán el vagyunk felejtve. Hála Istennek, ezt csak egyszer kellett túlélni. (Mondanom sem kell, hogy a 2,5 órából minden percben ez tartotta bennem a lelket, hogy csak egy alkalom az egész.)
Tudom jól, a magyar ember türelmetlen, nem szereti hallgatni mások okoskodását. Ez alól én sem vagyok kivétel. Természetesen elismerem, hogy rengeteg olyan okos ember volt jelen, akikhez soha sem fogunk felnőni, és ezért minden tiszteletem. De talán épp ezért volt kín, vagy tűnt kínnak ez az idő még ott ültünk.
Végighallgattuk, hogy ki milyen professzor, minek az igazgatója és már hány ilyen-olyan kitüntetés büszke tulajdonosa. Talán ez lenne az inspiráció? Ezért mutogatják őket, hogy reményt ébresszenek bennünk, hogy mi is elérhetnénk egyszer? Elég rossz politika... Főleg ebben a mai társadalomban és gondolkodásmódban.
30 évvel ezelőtt talán működött volna. Sőt, működhetett is.
Holnap egész napos tájékoztatáson veszünk részt. Mérhetetlenül dúl bennem a kíváncsiság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése